2013. április 28., vasárnap

Mogyoróvajas - mandulás keksz

Hihetetlenül finom, kívül ropog, belül omlik, olyan amilyennek egy igazi keksznek lennie kell. Amennyiben nem fogyna el rögtön, dobozban tárolva, napról-napra puhábbá válik. A recept nem az enyém, csak rábukkantam keresgélés közben, de muszáj megosztanom veletek. :)
Az alap hozzávalók arányai nagyon jók, ezen felül, pedig bármi tehető hozzá. Nekem most mandulám maradt a polcon, így azzal gazdálkodtam, majd tálaláskor kenhető még a tetejére nutella, lekvár, aki merész annak akár sós mogyorókrém is



Hozzávalók:
20 dkg liszt
20 dkg mogyoróvaj (enyhén sózott)
16 dkg cukor
10 dkg margarin
1 tojás
2 evőkanál tej
2 kis marék szeletelt mandula
1 kávéskanál sütőpor
fél kávéskanál szódabikarbóna

kristálycukor a hempergetéshez

A mogyoróvajat habosra keverjük a margarinnal és a cukorral. Ezt követően hozzáadjuk a tojást, a tejet, majd a maradék száraz hozzávalókat is egymással elkeverve, összeforgatjuk az egész masszát. Ezután golyókat formálunk belőlük, amiket kicsit meglapítunk, majd a cukorban megforgatjuk őket. Végül sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és 180 fokon előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

2013. április 19., péntek

Mille feuille, ahogyan én készítem

Rengetegféle receptet olvastam erről a francia finomságról, de mindenki egy kicsit másképpen készíti. Így hátrahagytam a különböző verziókat és megalkottam a saját változatomat. 
Nagyon imádtuk, így biztosan készül még ilyen sütemény a konyhámban, talán kicsit vékonyabb formában és más ízekben is kipróbálva. Hiszen az alap elronthatatlan, a feltétek kombinálásának, pedig csak az ízlésünk szabhat határokat. 



Hozzávalók:
50 dkg leveles tészta
20 dkg mascarpone
20-25 dkg eper
16 dkg szeder - málna dzsem
2,5 dl cukrászhab
cukor

A leveles tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk 3 mm vastagságúra, majd egy pohárral kis korongokat szaggatunk ki belőle. Kb. 40 db lesz belőle. Ekkor egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, belehelyezzük a korongokat, a tetejüket megszórjuk cukorral és befedjük sütőpapírral. 


Végül egy valamivel kisebb tepsit helyezünk a tetejére, hogy befedje és a sütemény alapok vékonyak, ropogósak maradjanak a sütés után is. 180 fokon előmelegített sütőben kb. 20 percet sütük, míg szép aranybarnák lesznek. 


Összeállítjuk a krémet, melyhez a mascarpone-t felhabosítjuk a lekvárral, a 20 db korong tetején eloszlatjuk, majd ráhelyezzük a második rétegnek szánt leveles tészta korongokat. Ezután a cukrászhabot is felverjük, a sütemények tetején elosztjuk, majd a legvégén felszeletelt eperrel díszítjük. 

2013. április 7., vasárnap

Epres Charlotte torta új külsővel, avagy egy újabb szülinapi alkotás

Idén két szülinapi ünneplés is húsvétra esett. Mivel több különböző tortára már nem lett volna időm, ezért ebben minden benne van, amit a két ünnepelt szeret. Az bizonyos, hogy hamar elfogyott, ha ez jelentene bármit is :)




Hozzávalók:
4 tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
kevés sütőpor
lekvár ízlés szerint (nekem még volt itthon házi szilvalekvár, így azzal készítettem)
kb. 20-25 dkg babapiskóta

Krémhez:
50 dkg eper
50 dkg túró
5 dl tejszín
cukor ízlés szerint
2 tasak instant zselatin fix
1 citrom reszelt héja
1 tasak vaníliás cukor
vanília aroma

A 4 tojásfehérjéből habot verünk, a sárgájukat kikeverjük a cukorral, majd a sütőporos liszttel együtt, összeforgatjuk óvatos mozdulatokkal az alapot. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és 180 fokon előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt aranybarnára sütjük. Még melegen lehúzzuk a sütőpapírt és a másik oldalára egy újat téve feltekerjük, majd így hagyjuk kihűlni. Előveszünk egy 23 cm-es tortaformát, a babapiskóták aljából levágunk egy kb. 1 cm-es darabot, hogy talpára tudjuk majd állítani. A piskótatekercset visszahajtjuk, megkenjük a tetejét lekvárral és visszatekerjük. Felcsíkozzuk az egészet kb. 0,5-1 cm-es darabokra. A formát kibéleljük a babapiskótákkal, majd a piskótatekercsekkel befedjük az alját olyan szorosan, hogy ne dőljenek el az álló piskóták. 
Ezt követően összeállítjuk a krémet. Ehhez a tejszínt felverjük habnak, a túrót elkeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, az aromával és a reszelt citromhéjjal. Nem baj ha kicsit édes lesz, mert a tejszínbe úgysem teszünk édesítőt. A zselatin fixet gyorsan hozzákeverjük, ekkor a tejszínhabot is beleforgatjuk, majd a felét rákenjük az első réteg piskótatekercsre. Ezután jöhet a második réteg piskótatekercs, és a második réteg krém is. 1 éjszakára hűtőbe tesszük pihentetni, majd másnap tálalás előtt az epret megmossuk, megpucoljuk és a tetejére halmozzuk.

Túrós-meggyes kalács

Életem első kalácsa, de az biztos, hogy nem az utolsó. A kalácsot talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné, ehhez még hozzájön a túró és a meggy párosítása, hát ez valami mennyei. Sajnos nem saját recept, de kárpótol, hogy tényleg jól el lettek találva az arányok, így biztos gondos kézből származik ez a finomság. A fonat kissé lecsúszott a tetejéről, azonban szeleteléskor rájöttünk, hogy nem is olyan nagy baj, mert ettől még húsvétibb formája lett. Az alapanyag mennyiség soknak tűnhet, de kettő darabra lett kiszámolva, mert rögtön az egyik ajándékba készült. 



Hozzávalók:
1 kg liszt
5 dl langyos tej
5 dkg élesztő
10 dkg margarin
3 tojás
2 kiskanál só
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
pár csepp vanília aroma

Töltelék:
60 dkg magozott meggy
50 dkg túró
16 dkg cukor
4 evőkanál búzadara
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja

A langyos tejben elkeverünk 1 evőkanál cukrot, 2 evőkanál lisztet, az élesztőt belemorzsoljuk, majd meleg helyen hagyjuk felfutni kb. 10-15 perc alatt. Ekkor a tészta többi hozzávalóját összegyúrjuk a felfutott élesztővel, 1 tojás kivételével, majd dagasztunk rajta. Szintén meleg helyen félretéve, kb. 1 órát kelesztjük legalább a duplájára. A túrós töltelék hozzávalóit összekeverjük a meggy kivételével és félretesszük. Ezt követően kettéválasztjuk a megkelt tésztát, majd az egyik fél adagból leszedünk egy nagy marék tésztát. Ebből lesz a fonat úgy, hogy ezt további három részre osztjuk, kisodorjuk és összefonjuk. A lecsípett tészta utáni megmaradt mennyiséget kinyújtjuk akkorára, hogy még keresztben beférjen a tepsibe. Ekkor ráhalmozzuk a fele túrós tölteléket és a fele magozott meggyet.


Feltekerjük, a széleit összedolgozzuk, majd a megmaradt tojással lekenve, megszurkálva a tetejét és ráhelyezve a fonatot, 170 fokon előmelegített sütőben addig sütjük, míg szép aranybarna nem lesz (kb. 20 perc). Ha a fonat gyorsan sülne lefedhetjük közben egy kevés sütőpapírral. Ezt a műveletet megismételjük a másik adag tésztával és töltelékkel. 
Konyharuha alatt lefedve és tárolva több napig is eláll, nem sokat veszít puhaságából. 

Könnyed tavaszi saláta

Mivel a szakdolgozat írás utolsó szakaszában vagyok, csak most jutott egy kis időm, hogy megosszak veletek pár húsvétkor készített finomságot. Elsőként egy olyan recept, mely fogyasztható önmagában, húsok mellé, vagy akár a húsvéti kalácshoz is. Most már remélem tényleg itt van valahol a tavasz, és akkor jöhet miden mennyiségben, mindig friss, piaci alapanyagból. És persze az elmaradhatatlan rukkolát se feledjük ki, ami mostanában nagy kedvenc lett, fűszeres íze miatt. 
A szombati napom ugyan teljes egészében sütésekkel ment el, azért szerencsére akadt segítségem a saláta összedobására és ízesítésére is. Így mindkettőnk ízlésvilága benne leledzik. :)



Hozzávalók:
1 zacskó rukkola
1 zacskó madársaláta
1 fej jégsaláta
5 szem fürtös paradicsom
1 kígyóuborka
1,5 nagy alma
1 csomag újhagyma
2 db kaliforniai paprika

Öntethez:
2 kiskanál almaecet
2 nagy evőkanál mustár
5 gerezd fokhagyma felaprítva
2 teáskanál citromlé
2 evőkanál méz
só, bors
víz

A zöldségeket megmossuk, a rukkolát, madársalátát egy nagy tálba szórjuk, hozzászeleteljük a jégsalátát, a paradicsomot, uborkát, kaliforniai paprikát, almát, hagymát, pedig szintén összevágjuk tetszőleges formában és hozzákeverjük a salátához. Ekkor az öntet hozzávalóit összekeverjük, kevés vízzel hígítunk rajta, majd ráöntjük a zöldségekre. Hűtőben pár óra alatt hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek, ezt követően lehet tálalni. 

2013. április 3., szerda

Epres túrótorta

Életem első túrótortája, mely próbának indult még az ünnepek előtt és olyan finom lett, hogy azóta elkészült már egy második változata is. Természetesen annak receptjét is megosztom Veletek, de majd a későbbiekben :)



Hozzávalók:
25 dkg darált keksz
1 evőkanál margarin
2 púpozott evőkanál porcukor
1 tasak vaníliás cukor
7 evőkanál kávé
4 evőkanál tej

Krém:
50 dkg túró
50 dkg mascarpone
kb. 10 evőkanál porcukor
1,5 db citrom héja és leve
mazsola ízlés szerint
1 tasak gyors zselatin fix
vanília aroma
50 dkg eper


Az alaphoz a darált kekszet elkeverjük a por- és vaníliás cukorral, majd a folyékony hozzávalókkal homogén tésztává gyúrjuk és belelapítjuk egy 23cm-es kapcsos tortaformába. Ezt követően összeállítjuk a krémet. Ehhez felhabosítjuk a mascarponet, majd hozzákeverjük a citrom héját, levét és a mazsolát. A túrót egy másik tálban szintén habverő segítségével elkeverjük a cukorral, a vanília aromával és a gyors zselatin fix-el. Összeforgatjuk a két tál tartalmát, majd a kekszes alapra borítjuk. Hűtőbe tesszük pihentetni jó pár órára, majd félbevágott eperszeletekkel a tetején tálaljuk.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...