2015. szeptember 5., szombat

Teljes kiőrlésű rozslisztes torták - Csokoládés és Tejszínes lekváros ízben

Mostanában elindultam egy újabb sütés irányába és próbálkozom, hogy hogyan lehetne kicsit kevésbé egészségtelenné tenni a süti fogyasztásunkat, mert erről nem vagyunk hajlandók lemondani. :)
Ezért elhatároztam, hogy amennyire csak lehet a sima fehér lisztet és a finomított fehér kristálycukrot elhagyom az ételekből. 
Az utolsó adag réteslisztet még beletettem a tortába, a másik felét viszont már az új szerzeményünk alkotta, a teljes kiőrlésű rozsliszt. Cukorból pedig nádcukrot és barnacukrot használtam vegyesen. 
Mióta ez a finomság elkészült nagyon megszerettük, mert teljesen más ízeket lehet elérni a különböző lisztek és cukrok kombinációjával, így hamarosan a már megsütött többi torta is felkerül az oldalamra. 






Hozzávalók 2 db alaphoz:
20 dkg rétesliszt
20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
36 dkg nádcukor
20 dkg barnacukor
20 evőkanál víz
8 tojás
2 csomag sütőpor

Lekváros tejszínes:
40-50 dkg lekvár
4 evőkanál mazsola
jó minőségű édes fehérbor
4 dl tejszín
fehér csokoládé forgács

Csokoládés:
kb. 30 dkg csokoládé vegyesen (Belekerült a csokinyúl, a csokimikulás, illetve még a megmaradt táblás csokik is :) )
kb. 3 dl tejszín

A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a tojásfehérjét egy kis csipet sóval kemény habbá verjük, majd a tojássárgákat a cukorral és vízzel világosodásig keverjük. Ezután beleforgatjuk a sütőporos lisztet, végül pedig finom mozdulatokkal a habot. Két kisebb kapcsos tortaformának (20 cm) az alját kibéleljük körbevágott sütőpapírral, beleöntjük a masszát egyenlő arányban és 190 fokon előmelegített sütőben, hőlégkeveréssel kb. 10-15 percet sütjük, majd még kb. 30-35 percet hagyjuk bent 170 fokon. Tűpróbával ellenőrizzük a piskóta állagát, elkészültét. Ha a konyhatűre már nem ragad a sütemény biztosan jó lesz. Miután elzárjuk a sütőt még pár percet bent hagyhatjuk, esetleg az ajtaját félig kinyithatjuk, hogy ne kapjon hirtelen hőkülönbséget. 

A csokoládés tortához elkészítjük a krémet, melyhez a csokoládét felolvasztjuk a tejszínnel. Miután homogén állagúvá válik, lehet kezdeni hűteni, végül a hőtőbe tenni. Mielőtt a tortára kenjük habverővel átkeverjük, hogy lazítsunk a textúráján. 
A lekváros-tejszínes torta krémjéhez a mazsolát fél órára beáztatjuk annyi borba, hogy ellepje. Pár óráig hűtőbe tesszük, hogy megszívja magát az aromákkal. Végül a tejszínt felverjük (cukor nélkül mert a lekvárban lesz elég) és jöhet majd a rétegezés. 

A kihűlt piskótát  három részre vágjuk és kezdhetjük a torták rétegezését. A csokoládés krémet egyenlő arányban három részre osztjuk és így visszük fel minden réteg piskótára. Ha elkészültünk mehet a hűtőbe. 
A lekváros-tejszínes torta rétegezéséhez a lekvárt és a mazsolát két részre, a tejszínt három részre osztjuk. Az első réteget a lekvárral és a mazsolával kezdjük, majd rákenjük a tejszín egyharmadát. A következő réteg azonosan néz ki, majd a tetejére már csak a tejszínből teszünk. Végül megszórjuk a tetejét a fehér csokoládé forgáccsal és mehet a hűtőbe persze csak ha befér. :)

2015. május 18., hétfő

Bazsalikomos, mentás zöldborsókrém spagettivel, húsgolyóval és cékla chipsszel




Hozzávalók:
50 dkg mangalica comb + 1 ujjnyi vastag szelet szalonna
1 kis fej vöröshagyma
1 szem fokhagyma
1 zsemle
kevés tej
4 bazsalikom levél
50 dkg zöldborsó
6 menta levél
8 bazsalikom levél
vaj
50 dkg spagetti
1 szem cékla
olívaolaj
alaplé
tejszín
fehérbor
só, bors, barna cukor, citrom

A húsgolyó összeállításával kezdjük az ételt, melyhez a mangalica combot ledaráljuk. A zsemlét gépben összeaprítjuk és kevés tejet adunk hozzá, éppen annyit amennyit felvesz, de ne álljon alatta a folyadék. A szalonnát is aprító gépbe tesszük, a tisztított fokhagymával, vöröshagymával és 4 db bazsalikom levéllel együtt. Az aprítást követően minden eddig előkészített alapanyagot összekeverünk és fűszerezünk. Végül tetszőleges nagyságú gombócokat formálunk a masszából (én a kisebbeket jobban szeretem), majd forró olívaolaj és vaj keverékén kívülről megpirítjuk. Ha már szép barna színt kapott felöntjük fehérbor - alaplé keverékével és puhára főzzük. Nem kell túlzottan sok folyadék csak éppen annyi, hogy legyen leve a párolódáshoz. 
Míg puhul a hús el lehet készíteni a borsó pürét, melyhez a borsót megpucoljuk és vajon megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, cukrozzuk és alaplével felöntve pároljuk rövid ideig. (Pár kanállal félretehetünk ekkor a kész borsóból a tálaláshoz.) Végül hozzáadunk 6 db menta és 8 db bazsalikom levelet, turmixoljuk, pár csepp citromlevet csepegtetünk rá, olívaolajat öntünk hozzá és tűzre visszatéve felöntjük ízlés szerinti tejszínnel még, de tehetünk hozzá a hús alatti szószból is. 
Mikor elkészül a borsókrém kifőzzük a tésztát sós vízben, a céklát közben megpucoljuk, vékonyan felszeleteljük és kevés olajban ropogósra sütjük. 
Tálaláskor a tésztát megforgatjuk a borsókrémben, rászórjuk a borsószemeket, mellétesszük a húsgombócot és a tetejére helyezzük a cékla chipszet.  

2015. május 17., vasárnap

Sült spárga posírozott tojással, céklakrémmel és baconnal

Ez a finom reggeli készült, hogy a vasárnap jól induljon és egyben remek alkalom, hogy kipróbálhattam a posírozott tojás készítését. Elsőre nem is rossz, de van még hová fejlődni! :)



Hozzávalók:
8 szál spárga
2 tojás
4 szelet bacon
1 szem cékla
vaj, olíva olaj
só, bors, fokhagyma
parmezán
gyökérkenyér

A céklát megpucoljuk, felszeleteljük és vajon megpirítjuk. Hozzáadunk egy fokhagymát felaprítva, sózzuk, borsozzuk majd kevés vízzel felöntve pároljuk míg kissé megpuhul. Ha kész levesszük a tűzről és egy kis adag vaj hozzáadásával összeturmixoljuk. Végül szitán átpasszírozzuk és félretesszük. 
A bacon csíkokat olíva olaj hozzáadásával megpirítjuk, feltekerjük és hagyjuk kicsit hűlni. A spárga végeit levágjuk, megmossuk, majd a bacon pirításánál visszamaradt zsiradékon elkezdjük átsütni. Közben hozzáadunk vajat, egy szem aprított fokhagymát, sózzuk, borsuzzuk és így sütjük készre. 
A posírozott tojást forró, de nem forrásban lévő vízben készítjük. A feltört tojást egy merőkanálba öntjük, melyet enyhén örvénylő vízbe engedünk. A merőkanálban lévő tojást egy kanál segítségével még lehet óvatosan formázni, hogy a sárgáját teljesen befedje. Majd a kész tojást kiszedjük és jöhet a tálalás. 
A céklakrémet egy szilikon ecset segítségével elsimítjuk és ráfektetjük a spárgát, melynek a tetejére helyezzük a posírozott tojást. A bacont elhelyezzük a tányéron és kevés parmezánnal, pirított gyökérkenyérrel tálaljuk a kész ételt. 

2015. április 7., kedd

Csokoládés Cake pop

Idén egy igazán kreatív édességbe vágtam a fejszém, de nagyon örülök, hogy elkészítettem, mert ajándékba lett. A nyuszi most ezt hozta mindenkinek. :)
Maga a munkafolyamat egyáltalán nem nehéz, még sütni sem kellett hozzá, de a türelem az előny, mert nem tagadom időigényes. Ebben igazán kiélhető az előtörő kreativitás, hiszen szabály az nincs. Mindegy milyen a szín, a forma, minél változatosabb annál jobban néz ki!



Hozzávalók:
Alap
30 dkg jó minőségű étcsokoládé
25 dkg mascarpone
kb. 60 dkg teljes kiőrlésű és zabkeksz vegyesen, de ha van maradék szárazsütemény az még jobb
15 dkg barna cukor
vanília aroma

Díszítés
fél zacskó Candy Buttons bevonó rózsaszín
fél zacskó Candy Melts bevonó Wilton élénk zöld
színes díszítő cukorkák vegyesen
fehér csokoládé reszelék
cake pop pálcika vagy egyszerű hurkapálcika
hungarocell lap
szilikon ecset

Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk, közben hozzákeverjük a barna cukrot és hagyjuk, hogy a lehető legjobban feloldódjon. Mikor langyosra hűlt ez az alap, hozzáforgatjuk a mascarponét, közben a kekszet ledaráljuk és ezt követően ezt is a krémhez adjuk. A vanília aromával ízesítjük, majd kézzel összegyúrjuk az egészet. Amennyiben szükséges kevés tejjel lehet még lazítani a szerkezetén. A kész alapból különböző nagyságú golyókat formálunk kézzel, igazodva a pálcikák hosszához, hogy arányos legyen. A fenti adagból nekem végül 27 darab lett. A kész kekszgolyókat hűtőbe tesszük pár órára.
Ha lehűltek következhet a díszítés. Először az egyik adag csokoládét olvasztottam fel gőz fölött. A pálcika végét kissé belemártottam az olvadt csokoládéba, majd ezt szúrtam a golyó közepébe és egy tányérra tettem fejjel lefelé száradni. Ezt a fele mennyiségű golyóval végig eljátszottam, majd a hűtőbe ismét bekerült egy rövid időre. Ha a szára megkötött jöhet a teljes befedése. Az egész golyót belemártottam a csokoládéba, majd egy szilikon ecset segítségével kívülről leszedtem a felesleget, illetve a mintázatot rávittem az ecset vékony hozzáérintésével minden irányból. Amennyiben sima felületet szeretnénk, csak le kell rázni a felesleget az edény széléhez enyhén hozzáütögetve a pálcikát. Ha sűrűnek találjuk az olvadt csokoládét bármilyen növényi zsiradékkal hígítható az állaga. Ha kész a máz rászórjuk tetszőlegesen a cukorkát, vagy csokoládé reszeléket, majd a pálcikát beleszúrjuk a hungarocell lapba és így hagyjuk kihűlni. Ezt folytatjuk míg el nem fogy az előkészített pálcikás alap, majd ugyanígy járunk el a másik színű csokoládéval is. 
Fogyasztás előtt érdemes legalább egy órával előbb szobahőmérsékletre kitenni, mert közvetlen hűtőből tálalva még nagyon szilárd a máz, valódi nyalóka állagú. :)

2015. március 29., vasárnap

Vöröslencsés - adzuki bab saláta medvehagymás vinaigrette-el, pirított sült oldalassal



Hozzávalók:

Hús:
80 dkg sertés oldalas
2 evőkanál ketchup
1 evőkanál méz
3 gerezd fokhagyma
pár csepp Worcestershire szósz
3 szál rozmaring
só, bors

Saláta:
fél bögre vöröslencse
fél bögre adzuki bab
1 zacskó rukkola
1 zacskó spenót
5 dkg Rambo retekcsíra
3 szál újhagyma
kevés parmezán

Vinaigrette:
1 evőkanál medvehagyma pesto
6 evőkanál olíva olaj
2 evőkanál mézes almaecet
pár csepp citromlé
1 kis evőkanál mustár
3 teáskanál barna cukor
só, bors, kömény, Cayenne-i bors

Az oldalast kettőbe vágjuk, megsózzuk és egy tepsibe tesszük. A páchoz összekeverjük a ketchupot, a mézet, az aprított fokhagymát és a Worcestershire szószt, valamint őrölt borssal ízesítjük. Ezt rákenjük a besózott húsra, ráfektetjük a rozmaring ágakat és pár órára hűtőbe tesszük, de pihentetés nélkül is süthető. 190 fokon kb. másfél óra alatt készül el. 
A vinaigrette-hez a medvehagyma pestot, az olíva olajat, az almaecetet, a citromlét, a mustárt, a barna cukrot és a fűszereket egy kis üvegbe tesszük, majd a fedőt rácsavarva alaposan összerázzuk és mehet is be a hűtőbe. 
Felteszünk sós vizet forralni, közben a lencsét és a babot megmossuk. Mikor felforrt a víz pár perc alatt készre főzzük benne a vöröslencsét, leszűrjük és ebben a vízben főzzük készre a babot is kb. 3/4 óra alatt. Közben a rukkolát, spenótot megmossuk és egy nagy tálba tesszük. Az újhagymát pucoljuk, mossuk és felkarikázva a saláta alaphoz adjuk. A főtt babot és lencsét végül hozzáforgatjuk, rászórjuk a retekcsírát, majd összekeverjük a kész vinaigrettel. 
Tálaláskor a saláta tetejére vékony parmezán szeleteket szórunk és a jól megpirult oldalassal tálaljuk. 

2015. március 26., csütörtök

Zabpelyhes csokis keksz



Hozzávalók:
25 dkg zabpehely
5 dkg holland kakaópor
15 dkg vaj
15 dkg barnacukor
1 tojás
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál vanília aroma
fahéj
csipet só
8 dkg étcsokoládé tallér


A zabpelyhet aprí gépben megdaráljuk, majd hozzákeverjük a sütőport, a kakaóport, ízlés szerinti fahéjat és a csipet sót. Következő lépésben a vajat habosra keverjük a barna cukorral, belekeverjük a tojást, a vanília aromát és hozzáforgatjuk a száraz alapanyagos keverékhez. Jól összedolgozzuk, majd kis golyókat formálva egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre enyhén meglapítva lerakosgatjuk úgy, hogy a pár centis távolságot tartsuk köztük. A sütőt előmelegítjük 190 fokra, miközben az étcsokoládé tallérokat a nyers kekszek közepébe nyomkodjuk. Végül 20 perc alatt készre sütjük, majd a lemezen hagyjuk kihűlni. 
Fémdobozba téve sokáig eláll, ha egyáltalán marad belőle. :) 

2015. március 25., szerda

Medvehagymás túrókrém

Egy remek és könnyen elkészíthető vacsora, vagy akár egy könnyed tavaszi előétel. A medvehagyma számos felhasználásának csak egy változata a sok közül...



Hozzávalók:
1 csokor medvehagyma
20 dkg túró
3 evőkanál tejföl
0,5 dl olívaolaj
só, bors, őrölt kömény

Tálaláshoz:
Vollkornbrot (német fekete kenyér)

Az alap elkészítésével kezdjük a folyamatot. Ehhez a csokor medvehagymát megmossuk, én a szárát le szoktam vágni, majd az egészet nagyobb darabokra tépkedve betesszük a turmix gépbe. Hozzáöntjük az olívaolajat és ízesítjük sóval, borssal ízlés szerint. Érdemes egyszerre több adagot is elkészíteni, mert hűtőben könnyen eláll és remekül felhasználható, illetve kombinálható egyéb ételek elkészítése során.
Most jöhet a túrókrém, melyhez a túrót és a három evőkanál tejfölt habverővel elkeverünk, majd hozzáadjuk a medvehagymás alapot. Ekkor sózzuk, borsozzuk és őrölt köménnyel ízesítjük. Végül betesszük a hűtőbe és állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. 
Tálaláskor nálunk most "német fekete kenyéren" került terítékre és összességében nagyon jól kiegészítették egymást. 

2015. március 23., hétfő

Csúsztatott palacsinta és Csokoládé Ganache


Hozzávalók:
3 db tojás
10 dkg liszt
10 dkg cukor
10 dkg vaj
3 dl tej
sütéshez kevés olaj
baracklekvár

Csokoládé Ganache:
kb. 1 dl tejszín
1 tábla jó minőségű étcsokoládé

Először a csokoládé ganache elkészítésével kezdjük a munkafolyamatot. A tejszínt felforrósítjuk és hozzáadjuk a kockára tördelt étcsokoládét. Párszor átkeverjük, hogy egységes homogén szerkezetűvé váljon, majd hagyjuk langyosra hűlni.
Ezt követően a tésztához látunk hozzá. Ehhez a vajat a cukorral elkeverjük, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját és a lisztet. A tejjel az egészet fellazítjuk és a felvert tojásfehérjék habjával óvatosan átforgatjuk. A palacsintasütőt vékonyan kiolajozzuk, felforrósítjuk, majd elkezdjük a tészta sütését. A sima palacsintától eltérően ebben az esetben, csak az egyik felét kell megsütni. Minden kész palacsintát folyamatosan rétegezünk, felváltva a baracklekvár és a csokoládé ganachne felhasználásával úgy, hogy a palacsinta sütött fele legyen mindig alul. A tetejét a csokoládé réteggel zárjuk. Amennyiben ki tudjuk várni érdemes kicsit hűvös helyen dermedni hagyni, hogy könnyebben lehessen tálaláskor szeletelni. :)

2015. március 22., vasárnap

Thai leves medvehagymával

Itt a tavasz és ezzel kezdetét veszi az idény alapanyagok megjelenése. Az évszakhoz igazodva, így a medvehagymát építettem bele ebbe a keleti finomságba. A hal ugyan hazai, de az ízek teljes mértékben thai jellegűek. 
Mindenkinek ajánlom, aki  étkezésben egy könnyedebb és frissebb vonalat keres, vagy csak ismerkedne a keleti konyhával. 




Hozzávalók:
6 nagy szál sárgarépa
80 dkg fejes káposzta
1 csomag újhagyma
1 csomag medvehagyma
2 db halpatkó (ponty)
1 csomag rizstészta (40 dkg)
1 doboz kókusztejszín (2 dl)
1 nagy evőkanál kókuszzsír
alaplé
thai red curry
szójaszósz
halszósz
só, bors, cukor, fahéj

Az előkészületeket a halpatkók három részbe vágásával és besózásával kezdjük. Ezt követően a zöldségek tisztításával és szeletelésével folytatjuk. A sárgarépát hosszában felcsíkozzuk, majd három-négy részbe vágjuk. A káposztát vékonyan szeleteljük, az újhagymát és medvehagymát pedig ujjnyi vastagságban csíkozzuk. Ha ez kész jöhet a leves főzése.
Felmelegítünk egy nagy evőkanál kókuszzsírt és ezen fehéredésig pirítjuk a haldarabokat, majd kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt kókuszzsíron enyhén megpirítjuk az újhagyma, majd a medvehagyma kétharmadát és ráöntjük a zöldségeket is. Megszórjuk az egészet egy evőkanál thai red curryvel, sózzuk, borsozzuk, kevés fahéjat szórunk rá és egy kevés cukrot is adunk hozzá. Ízesítjük szója és halszósszal, ráöntjük a kókusztejszínt, majd felöntjük annyi alaplével, hogy elfedje a zöldségeket. Ekkor beletesszük a halat és lassú forrással kb. 25-30 percet főzzük.
A rizstésztát csak a leves elkészülte előtt nem sokkal kezdjük el. Felforralunk egy lábos vizet, majd a tésztát (én egyszer félbe törtem) beletesszük és félre téve 5 percet állni hagyjuk. Végül a tésztát leszűrjük, a leveses tálak aljába helyezzük és a kész levest rámerjük. Tálaláskor a megmaradt hagymákkal megszórjuk a tetejét és evőpálcikával már fogyasztható is. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...