2013. november 3., vasárnap

Húsleves csirkéből, ahogyan én készítem

Életem első húslevese, ami a vártnál jobban sikerült, ugyan kisebb hibák mindig becsúszhatnak. Nem igazán mozgok még otthonosan a leves készítés területén, de lassan kezdek hozzászokni. Eddig leginkább gyümölcsökből készítettem hideg finomságokat, azonban most már egy férfi gyomorról is gondoskodva nem lehet csak ezzel beérni.  
Mivel mindenki másképpen készíti, más fűszerezés, különböző hús és zöldség alapanyagok, így én azt tettem bele, ami éppen felhasználásra várt itthon. Meg persze beszereztem mellé egy szép adag csirkeaprólékot és külön zúzát is, mert imádjuk. Most csak a feléből készült leves, de így is 6 tányérra elegendő mennyiség lett belőle.
Főzés közben, pedig bebizonyosodott a kóstolás fontossága. Többnyire a szemmértékemre bízom a fűszerezést és mivel mindig félek a túlzásba vitt só használatától, így alapelvem lett, hogy az asztalnál mindenki majd a saját ízlése szerint még sózza az elkészült ételt, ha szeretné, mert én csak egy alapot adok neki. Általában ez elég szokott lenni, azonban ebben az esetben kicsit kevésnek bizonyult. Nem számítottam rá, hogy a zöldségek és a húsok ennyire meg tudják édesíteni a levest, így most a fázis elmulasztásának "édes" következménye lett. Legközelebb ezt biztosan nem felejtem, mostanra pedig maradt az asztali sószóró felavatása. :) 



Hozzávalók:
csirkeaprólék (6 db zúza, 3 szív, 3 db máj, 2 csirkeszárny, 1 csirkeláb, 1 db csirkenyak, 1 csirkefarhát)
2 szál répa
1/2 zeller
egy kicsi fej káposztának a fele
4 marék mirelit zöldborsó
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
só, bors, tárkony, vegeta naturella, borsikafű, petrezselyem

A csirkeaprólékot alaposan megmossuk, tisztítjuk, majd a máj kivételével beletesszük egy nagy lábosba. Ráöntünk annyi vizet, hogy bőven ellepje, fűszerezzük ízlés szerint és elkezdjük forralni egy fej meghámozott vöröshagymával, valamint a fokhagymával. Mikor felforrt beállítjuk, hogy éppen csak gyöngyözően főjön. Ekkor megpucoljuk a zöldségeket, a répát méretétől függően, de legalább négybe vágjuk, a zellert 3-4 darabba, a káposztát is hasonló nagyságúra szeljük. 20 perc után kivesszük a hagymákat a levesléből és hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket. 30 perc ismételt gyöngyöző forrást követően a májat is hozzáadjuk, majd 10 perc elteltével a borsót is beleszórjuk. Végül 10 perc alatt teljesen készre főzzük és lehet tálalni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...