2012. október 2., kedd

Zöldséges spagetti fehér öntettel

Mindenképpen szerettem volna egy meleg vacsorát készíteni, de nem volt sok időm. Így körbenéztem mit rejt az "éléskamra" és a hűtő, majd megszületett ez a mediterrán tészták ízvilágára hajazó  finomság. Személy szerint alig bírtam abbahagyni, szerencsére a mennyiségből még egy kevés jutott másnapra. :)


Hozzávalók:
35 dkg spagetti
kb. 20-25 dkg borsó (mirelit)
kb. 20-25 dkg zöldbab (mirelit)
1 doboz konzerv kukorica
1 evőkanál margarin
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, cukor, bors

Öntethez:
3-4 púpozott evőkanál tejföl
1 evőkanál majonéz
1 csapott evőkanál mustár

A spagettit bő, sós vízben kifőzzük. Közben megolvasztjuk a margarint, rászórjuk a zöldborsót, amit sóval, cukorral ízesítünk, majd pár csepp víz hozzáadása után elkezdjük párolni. Körülbelül mikor már a tészta félidőbe kerül a borsó egy kicsit megpuhul, hozzáadjuk a zöldbabot is. A tészta teljes elkészülte előtt pár perccel a kukoricát is belekeverjük, így minden egyszerre lesz megfelelő állagú. A spagettit leszűrjük és egy nagy tálba helyezzük. Ráöntjük a zöldségeket, felaprítjuk a fokhagymát és a borssal együtt hozzákeverjük. A végén kevés olívaolajjal meglocsoljuk. 
Ezt követően elkészítjük az öntetet. Az alapanyagokat összekeverjük, ízlés szerint lehet változtatni a mennyiségeken, majd tálaláskor a tészta tetejére kanalazunk belőle. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...